Neve az atlétikában fogalommá vált az elmúlt évtizedek során – a 78 esztendős, többszörösen kitüntetett mesteredző, Kárai Kázmér csatlakozása az Ötpróba mozgalomhoz éppen ezért különösen jelentős számunkra. A kiváló sportemberrel gazdag életútjáról, a rendszeres testmozgás öröméről és folyamatos motivációjáról beszélgettünk.
„Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz, és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet” -Albert Schweitzer német teológus nevéhez fűződik az előző idézet, és tökéletesen egybecseng interjúalanyunk, Kárai Kázmér, vagy, ahogy barátai, ismerősei hívják, Kazi „költői hitvallásával”. Ő szárnyalni szeret, ez pedig az alábbi beszélgetés minden mondatában tetten is érhető.
– A dicső múlt előtt kezdjük a jelennel! 78 éves vagy, de 60-nak is alig tűnsz… mi a titkod? (Kázmérral az interjú során végig tegeződtünk, amelyet ő maga ajánlott fel, én pedig örömmel éltem a lehetőséggel – a szerző)
Nincs itt semmiféle titok! Nem fogyasztok alkoholt, nem dohányzom, ahogy soha nem is tettem, a futást pedig soha hagytam abba, és még jó darabig nem is tervezem. Mindezek mellett a táplálkozásomra is odafigyelek, így nem is csoda, hogy jó erőben érzem magam. Az egész eddigi életemet meghatározta a sport: fiatalabb koromban aktív sportolóként, atlétaként, azt követően pedig edzőként gyakorlatilag minden időmet a pályán töltöm, ami mentálisan is fitten, fiatalon tart, hiszen rengeteg ifjú növendék pallérozódik a kezeim alatt – velük pedig valahogy kell találni a közös hangot ahhoz, hogy eredményeket érjünk el a közös munka során. Úgyhogy nem panaszkodom, köszönöm, a sport és az aktív életmód nálam valóban a mindennapok része.
– Az edzések vezénylése mellett mi fér még bele a mindennapokba, milyen gyakran mozogsz valamit?
Már nagyon régen megfogadtam, hogy mindennap kell valamit sportolni. Nem kényszerből, hanem azért, mert így érzem jól magam a bőrömben. Ezt a fogadalmamat pedig tartom is, valóban mindennapra jut valamilyen sportmozgás. Általában így néz ki egy hetem: hétfőn, szerdán és pénteken reggel 6-kor a Komjádiban kezdek, még ilyenkor, télen is a kinti, nyitott medencében. Megszámoltam, az öltözőépülettől pontosan 32 lépés a medence, ott azért mostanában nincs melegem, de legalább akarva-akaratlanul is gyorsabb tempóban teljesítem a napi penzumot, ami mindig 2000 méter. Van egy szokásom is: úszás után a zuhanyzóban mindig jéghideg vízben tusolok, amitől annyira felfrissülök, hogy ezután egész napra megvan bennem a kellő lendület.
– Heti háromszor tehát úszol, és ahogy említetted, a futást sem hagytad abba. Van még egyéb sportos elfoglaltságod is?
A futószezonom tavasszal kezdődik, addig pedig mindennap közel egy órát gyalogolok, a telefonkészülékemen külön figyelem is, hogy meglegyen naponta a legalább 8500 lépés. Az úszás és gyaloglás mellett pedig kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap különböző erősítő gyakorlatokat végzek otthon: a lányom személyi edző, úgyhogy az ő edzésterve szerint alaposan átdolgozok minden izomcsoportot magamon. Télen egyébként mindezek mellett imádok korcsolyázni a városligeti műjégpályán, általában már nyitásra ott vagyok délelőtt, hogy elkerüljem a nagyobb tömeget. Szép, napsütéses időben elmondhatatlan élmény szinte egyedül korizni a tükörsima jégfelületen!
– Télen korcsolyázás, tavasztól pedig jöhet a futás. Abból mi az adagod?
Közel lakunk a Városligethez, ezért oda járok ki heti háromszor, 30-40 percet futok ilyenkor, kényelmes tempóban. Ez nagyjából 5 kilométert jelent alkalmanként.Mozgás nélkül nem tudnék élni, számomra tényleg olyan, mint a levegővétel. De legalább ennyire fontosnak tartom a prevenciót és a táplálkozást is. Félévente-évente járok különböző szűrővizsgálatokra, amelyeknek nem lehet elégszer hangsúlyozni a fontosságát, mindenkinek csak javasolni tudom.
– Említetted az étkezést is, ott milyen alapelveket követsz?
Mint az élet minden területén, a táplálkozásban is nagyon fontos a mértéktartás. Kis adagokat, naponta többször fogyasztok, zöldséget és gyümölcsöt pedig mindennap eszek. Vacsorára például uborka, paprika, paradicsom, hagyma és retek mindig kerül a tányérra. Feleségemmel imádjuk az ananászt, ha találunk belőle frisset, mindig veszünk, délutáni snackként pedig egyik személyes kedvencem a joghurt néhány szem áfonyával. Persze, én sem csak egészséges táplálékon élek, bevallom, az édességek a gyengéim. Bár, amennyit mozgok, talán ennyi belefér. 🙂
– Mindig is atléta akartál lenni?
Ez egy érdekes történet, mert egyébként bármilyen fura, nem atlétikával, hanem birkózással kezdtem a sportpályafutásomat. 1961-ben az FTC-ben ismerkedtem meg a sportág alapjaival Krúi Iván és dr. Papp László edzők irányításával, de mivel vékony, kisnövésű gyermek voltam, nem jósoltak nekem túl sikeres karriert a szőnyegen. A 63-as villamossal jártam edzésekre a házmesterünk fiával együtt, akivel az volt a szórakozásunk ilyenkor, hogy egy megállót a villamoson utazva, egyet pedig futva tettünk meg, hogy aztán a villamost utolérve, a megállóban visszaszállva újrakezdjük az előző „kört”. Ezek az egyébként nem tudatos intervall edzések tereltek az atlétika felé, amelyet 16 évesen kezdtem el Csepelen, első edzőm pedig Légrádi László volt.
– 15 évig tartó sportpályafutásod során kilencszer nyertél magyar bajnokságot, válogatott hosszútávfutó voltál. Ennyire magától értetődőnek tűnt, hogy ez lesz a te utad?
Eleinte akadályfutó voltam, mivel jól gátaztam. Nem voltam túl magas már akkoriban se, mégis az ütemérzékemnek, a ruganyosságomnak és a technikámnak köszönhetően villámgyorsan vettem az akadályokat, így kézenfekvőnek tűnt a gátazás. Később aztán a hosszabb távok felé vettem az irányt, és végül ott is teljesedtem ki. 31 évesen vonultam vissza, akkor hagytam abba az élsportot, de az atlétika továbbra is az életem része maradt, hiszen edzősködni kezdtem.
– Edzőként aztán, ha szabad ilyet állítani: rátettél egy lapáttal és talán még a versenysportolói karrieredet is überelni tudtad. A tájfutó Oláh Katalin két világbajnoki aranyérmet nyert az irányításoddal, az öttusa-válogatott futóedzőjeként treníroztad az olimpiai bajnok Mizsér Attilát és Fábián Lászlót, sőt a legutóbb Párizsban ötkarikás játékokat szintén megnyerő öttusázó, Gulyás Michelle edzői stábjának is tagja voltál. Tanítványaid szerint nagyon könnyen megtalálod velük a hangot. Ez képesség vagy tudatosság?
Vallom, hogy mindig az edzőnek kell a versenyzőjéhez idomulnia, nem pedig fordítva. A motivációnak azonban mindig belülről kell fakadnia, akár élsportról, akár szabadidősportról beszélünk, azt kívülről pótolni nem lehetséges, akkor már a fene megette az egészet. Én magam a következőket figyelem egy-egy versenyzőben: mentalitás, céltudatosság, alázat, sikerorientáltság és gondolkodásmód. Ha ezek megvannak egy sportolóban, akkor én, mint edző szakmailag tudok neki segíteni abban, hogy fejlődhessen, és magasabb szintre léphessen, ezek hiányában azonban nagy bajnok nem lehet senkiből sem.
– Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást az edzői hivatásban?
Egyszerre nehéz, egyben gyönyörű kihívás folyamatosan megújulni, haladni a korral és az egyre fiatalabb generáció képviselőivel megtalálni a közös hangot. Azt gondolom, ha a felszínen akarsz maradni a sportban, a fiatalabb korosztály gondolkodásmódjának elfogadása és lehetőség szerinti megértése alapkövetelmény. Ebben számomra sokat segít például a 16 éves unokám, Boti, akinek futóedzéseket is tartottam. Őt sokszor fuvaroztam edzésekre, így a Spotify lejátszási listáinak köszönhetően abszolút képben vagyok a mai fiatalok kedvenc előadóival, hogy mást ne mondjak, Manuel zenéje kifejezetten tetszik is. 🙂
– Ha már szóba került a család: sikerült a sport szeretetét továbbadni?
Kiemelten fontosnak tartom a példamutatást, a jó mintát. Éppen ezért mutatok be a mai napig minden gyakorlatot a tanítványaimnak az edzéseken, ha azt látják, hogy ez a közel nyolcvanéves „öregember” meg tudja csinálni, akkor már büszkeségből is, de ők is meg fogják. Ugyanez a helyzet odahaza is: ha a szülő jó példával jár elő, akkor a gyerekek is követni fogják. Fiam, Péter bár nem lett élsportoló, ő a sportirányításban találta meg önmagát: cégvezetőként dolgozik, mellette pedig a Magyar Kajak-Kenu Szövetség alelnöke és az Európai Kajak-Kenu Szövetség elnökségi tagja. Lányom, Orsolya Angliában él, testnevelő tanár és fitnesz edző, unokáim közül pedig Kitti és Emma akrobatikus fitneszezik, míg Botond utánpótlás válogatott fallabdázó. Nyugodtan kijelenthető tehát: nálunk a sport nem csak egy elfoglaltság, hanem valódi életforma.
– Bár a sportot nem ma kezdted, az Ötpróba mozgalomhoz csak most csatlakoztál, mondhatni: ott még újoncnak számítasz.
Való igaz, eddig nem vettem részt ebben az egyébként remek szabadidősportos programban, most viszont szeretnék ebben a közösségben is olyan példaképpé válni, aki bebizonyítja, hogy „nem csak a húszéveseké a világ”, csak azért, mert valaki már esetleg a nyugdíjas éveit éli, nem kell, sőt, nem is szabad lemondani a mozgás, a sport öröméről. Idén elkezdtem szorgosan gyűjteni az Ötpróba pontokat, nagyon tetszenek az új, Dorko termékek, úgyhogy cél a 80 pont és a melegítőszett megszerzése! Motivációban tehát nincs hiány, már a GeoGo applikációt is letöltöttem, szeretnék ott is aktív lenni. Remélem, minél többekkel találkozok majd személyesen is az útvonalakon!
dr. Szélpál Tamás
projektvezető
